Ábrányi Emil 1879-ben nagy ívű tanulmányt közölt Liszt Ferencről, kiemelve, hogy Liszt a modern egyházzene legjelentősebb alkotója. „A modern zene összes vívmányait felhasználta, s ezzel, ahelyett, hogy a vallásos érzést csak távolról is profanizálná, éppen ellenkezőleg, sokszoros hatványra emelte a vallásos ihletet. Egyik festő a színeket arra használja, hogy buja orgiákat fessen velük szemkápráztató hatással; a másik ugyanezekkel a színekkel Madonnát fest, örök ideálját annak, ami szűziesen magasztos. Liszt kezében a modern zene pompája éppen így vált a vallás, a hit eszményi kifejezőjévé. Lelkében égett a szent láng, mely a salakot kiolvasztotta az aranyból, mely az oltárra tisztátalan elemet nem juttatott. Az egyházi zene reformja csak annak sikerülhetett így, ki gyermekkora óta betege a túlvilág fantomjának, ki a vallás költészetét imádkozva, térdelve érzi a templom kövén és az ágya fölött függő crucifixus előtt, ki legrejtelmesebb magányában kerubok dalára figyel.”
A jórészt Liszt Ferenc énekkari műveiből összeállított kórusmaratonon az ELTE Bartók Béla Énekkar előadásában többek között Liszt egyik fiatalabb kortársa, az egyházzene megújítását az idősebb pályatárstól némileg eltérően elképzelő Josef Rheinbergertől is hallhatunk kompozíciót.